Ennek az ideje is elérkezett. Mármint persze számomra. Vasárnap (01.02.) volt az első munkanapom. Eredetileg úgy gondoltam, hogy csak délig maradok. Éva vigyázott Benire. Reméltem, hogy nem lesz semmi gond, de miért lenne :)
Reggel 8ra mentem, még megszoptattam Benit, aztán átadtam a pótnagyinak. Kicsit fájt a szívem otthagyni, de tudtam, hogy jó kezekben lesz, meg már vágytam is arra, hogy emberek közé menjek. Mikor beértem a mosókonyhára olyan érzésem volt, mintha el sem mentem volna, lehet furán hangzik, de otthon éreztem magam :) A szobalányok között volt egy - két új arc, de a "nagyját" már ismertem. Ők is örültek nekem. Rögtön be is kapcsoltam a vasalógépet, hiszen rengeteg vasalnivaló várt rám. Nem is tudom hány kosár ágyneműt, asztalterítőt vasaltam ki, közben válogattam a beérkezett szennyest, mosógépeket tömtem meg és indítottam el, és smseket írtam Évának, hogy mi a helyzet velük. Mivel mindig azt írta, hogy minden rendben, ezért tényleg nem aggódtam, és úgy gondoltam, na akkor maradok még egy kicsit, segítek még. Na ebből a még egy kicsiből végül az lett, hogy 4 órakor jöttem el. Az első munkanapon jól belehúztam. És egész nap álltam ugye a vasalógép előtt. 8 órát! Mikor hazaértem, alig éltem. Annyira fájt mindenem, hogy alig vártam, hogy fürdetési idő legyen, aztán fekvés Beninek, hogy én is kicsit pihenhessek. De ennek ellenére olyan jó volt, hogy miután kettesben maradtunk, leültem hozzá a földre játszani, egyfolytában mászott rám, meg ölelgetett, mint akinek hiányoztam :) Nekem is hiányzott! De jó volt egy kicsit mást csinálni, máshol lenni, felnőttekkel beszélgetni. Németül ráadásul! Nem tudom a következő munkanap mikor lesz, de ilyen sokat úgy sem tudok maradni, főleg ha szombaton megyek, mert akkor Ali 3ra megy dolgozni, szóval legkésőbb 2re itthon kell lennem. De úgy gondolom, akkor is tudok eleget segíteni, legalább nem is fáradok el annyira :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése